Interjú a szerzővel

Pár hete jelent meg Hrotkó Zoltán Zsengellérrel Kolumbiában című könyve. Ennek apropóján beszélgettünk a szerzővel.

Aposztróf Kiadó: Ismét körünkben üdvözölhetjük Hrotkó Zoltánt, aki a tavaly megjelent Kubala és Zsengellér csapata című könyve után megírta a történet folytatását is, amely Zsengellérrel Kolumbiában címmel került a napokban forgalomba az Aposztróf Kiadó gondozásában. Kedves Zoltán, milyen visszhangja volt az első könyvének?

Hrotkó Zoltán: Köszönöm a kérdést. Meg kell mondanom, hogy nagyon örültem a sok pozitív visszajelzésnek, amit az olvasóimtól kaptam. De a sportújságírói szakma is elismerően nyilatkozott a könyvről. Megjelent róla néhány cikk – többek között a Képes Sportban is –, de többen fel is hívtak, hogy gratuláljanak. Így például Zsengellér Zsolt, a legendás labdarúgó fia, Varró Krisztián, a Kubala c. könyv szerzője és Kocsis Tibor, a Magyarok a Barçáért dokumentumfilm rendezője. Ő egyébként most egy új filmen dolgozik, amely gyakorlatilag ugyanazt a témát fogja feldolgozni, amiről a Kubala és Zsengellér csapata szól.

 AK: A Zsengellérrel Kolumbiában egyenes folytatása az első könyvének?

HZ: Igen. Olyannyira, hogy a gördülékenyebb átmenet kedvéért az első könyv utolsó fejezetét egyszerűen átemeltem kezdésnek az újba, amiért a történetet már smerő olvasóimtól elnézést kérek, de talán nekik is hasznos lehet feleleveníteni ezt.

AK: Milyen forrásokra tudott támaszkodni az anyaggyűjtésben? Ehhez a kolumbiai történethez is talált a nagybátyjától, Hrotkó I Miklóstól származó leveleket?

HZ: Igen, találtam tőle leveleket, de a cselekmény gerincét ezúttal nem ezek szolgáltatták, hiszen nagybátyám csak a történet vége felé, 1952 tavaszán utazott ki Kolumbiába Zsengellér Gyula meghívására. A leggazdagabb forrásnak a korabeli nyugat-európai, valamint dél-amerikai sajtóban megjelent számtalan, a csapattal foglalkozó újságcikk bizonyult.

AK: Miklós nagybátyjáról tudjuk, hogy 1950 nyarán a spanyol túrán leigazolta őt a Deportivo La Coruña, aztán egy évvel később átigazolt a Real Zaragoza csapatához, ahol akkor öccse, Hrotkó II János is játszott. Ezek első osztályú spanyol csapatok, de Miklós rá egy évre mégis elutazott Kolumbiába. Lehet tudni, hogy miért? Hiszen a FIFA eltiltása addigra már lejárt.

HZ: Mondjuk úgy, hogy Miklósnak sem az edzőkkel, sem a sérülésekkel nem volt szerencséje. Tudjuk, hogy a La Coruñában sérülten kezdett, ráadásul akkor még eltiltás alatt is állt, így az edző érthető módon az amatőr csapatba tette be. A baj csak az volt, hogy aztán valahogy ott is felejtették, amit megelégelt, és a következő nyáron átigazolt a Zaragozába. Sajnos itt sem volt szerencséje, mert mindjárt az elején összetűzésbe került az új edzővel, Berkessy Elemérrel, aki úgyszintén az amatőrökhöz száműzte. Nagybátyámnak tulajdonképpen nem maradt más választása, mint hogy elfogadja Zsengellér meghívását, és még a szezon vége előtt elmenjen Kolumbiába.

AK: Kubala miért csak egy mérkőzésen játszott Kolumbiában?

HZ: Jó kérdés. Az biztos, hogy az országban óriási várakozás előzte meg Kubala kolumbiai szereplését. A Hungría FBC megérkezését követően gyakorlatilag naponta jelentek meg újságcikkek arról, hogy mikor érkezik végre a legendás csatár. Nyugodtan kiindulhatunk abból, hogy a játékos klubja akadályozta Kubala kiutazását, hiszen tudható volt, hogy az Atletico Bucaramanga pazar ajánlatot tett neki, amiből ugyan végül nem lett semmi, de a Barcelona vezetősége nem akart kockáztatni. Azért egy meccsre nagylelkűen elengedték.

AK: A könyvben szó esik arról, hogy az akkori FIFA-elnök, Jules Rimet 1951-ben „Európa legérdekesebb futballcsapata” névvel illette az 1. FC Saarbrückent. Mi volt ennek az előzménye?

HZ: Az 1. FC Saarbrücken valóban fantasztikus gárda volt. A Saar-vidék sajátos státusza miatt 1945 után először a német, majd a francia ligában szerepeltek, mégpedig rendkívül jó eredménnyel. Aztán politikai döntésre mindkét ligarendszerből kizárták őket, így kénytelenek voltak „önjáróvá”

válni. Első menetben kiírták a Saar-vidék Nemzetközi Kupát, amit 7 ország 14 első osztályú csapatával szemben meg is nyertek, majd egy nagy sikerű európai túrára indultak. Ennek fénypontjaként 1951. február 21-én a Chamartin Stadionban 60 000 néző előtt óriási meglepetésre 4:0 arányban legyőzték a Real Madrid együttesét, amely akkor már tizenkét éve nem veszített hazai mérkőzést. Ezt a találkpzót megtekintette Jules Rimet is, aki az 1. FC Saarbrücken teljesítményét látva, elragadtatásában ezzel a névvel illette a csapatot.

 AK: A történetben szerepel egy Bandeja paisa névre hallgató kolumbiai specialitás, amely egy darált marhahúsból, kolbászból, szalonnából, rizsből, babból, tükörtojásból és sült banánból álló kalóriabomba. Ön próbálta már?

HZ: Még nem (nevet), de Miklós nagybátyám nagyon dicsérte az egyik levelében. Egyszer magam is szívesen kipróbálnám.

AK: A játékosok számára jövedelmező volt a kolumbiai túra? Azt tudjuk, hogy mindenki le tudott szerződni egy ottani klubhoz.

HZ: Elmondhatjuk, hogy azok jártak a legjobban, akik még a kolumbiai profi liga, a DIMAYOR hanyatlása előtt, tehát legkésőbb 1951-ben visszatértek Európába. A Limai Paktum után sokat romlott a helyzet. Mondhatjuk úgy is, hogy kipukkadt a lufi. Sok klub eladósodott. Egyszerűen azért, mert túlvállalták magukat a magas bérekkel meg prémiumokkal, és a rengeteg kiadást az egyre csökkenő bevételeik nem tudták fedezni. Így fordulhatott elő, hogy egyes klubok 1952 végén már nem tudták kifizetni a játékosaikat.

AK: Zsengellér Gyula népszerű volt Kolumbiában?

HZ: De mennyire! Főleg attól kezdve, hogy a Deportivo Samarios–Universidad Nacional találkozón Zsengellér egymaga 6 gólt szerzett, amivel személy szerint is beírta magát a kolumbiai labdarúgás krónikájába, hiszen ezzel ő lett az első játékos, aki 6 gólt tudott rúgni egyetlen mérkőzésen. Ezt azóta sem tudta senki túlszárnyalni. Megnyerő modora és pazar játéka miatt addig is nagyon tisztelték a kolumbiaiak, de Julio – ahogy ott nevezték – ezzel a teljesítményével abszolút közönségkedvenccé vált, és hamarosan ő lett a csapat technikai igazgatója.

AK: Kinek ajánlja az új könyvét?

HZ: Nemcsak futballrajongóknak ajánlom, hiszen az Európában és Dél-Amerikában lejátszott találkozók ismertetése mellett az olvasó betekintést nyerhet a hétköznapok kalandos történéseibe is. A cselekmény Olaszországból indul, majd a Saar-vidék, Luxemburg és Németország érintésével Kolumbiában teljesedik ki, kisebb kitérőkkel Ecuadorban és Venezuelában.

AK: Elárulna valamit a terveiről? Lesz következő könyv?

HZ: Igen, tervezek még egy focis könyvet, mégpedig egy legendás túráról, amit a spanyol és a kolumbiai utakhoz hasonlóan szintén nagy kedvencem, Dr. Berke József menedzselt le. Erről most egyelőre csak annyit, hogy ez lesz a Berke-trilógia befejező része.

AK: Köszönjük az interjút, további sikereket kívánunk!

HZ: Köszönöm szépen!