Szó-kincs 2023 - Könyvbemutató

Június 10-én tartottuk a Szó-kincs 2023 antológia könyvbemutatóját. A kiadó nagy örömére nagyon sokan jelentek meg a Budapesti Gazdasági Egyetem klubtermében. Suhajda Attila és Vaszta Pál remek hangulatú zenéje adta az irodalomhoz a keretet. Osváth László József a kötet műveiből olvasott fel jó néhányat, valamint Lukáts János, az egyik zsűritag, elemzését hallgatták nagy figyelemmel a nézők. Ez utóbbit az alábbiakban közreadjuk, hogy akik nem tudtak eljönni, ők is megismerhessék a zsűrizés kulisszatitkait.

Tisztelt pályázók, kedves alkotótársak!

Ugye, önök is tudják, hogy egy értékelést milyen mondatokkal szoktunk kezdeni?  Igen, „a zsűri mindig nehéz helyzetben van” – és bár ez sokszor üres szabadkozásnak hangzik, mégis sok igazság van benne. Különösen akkor igaz ez a mondat, ha szellemi alkotásokat kell egymással összevetni, értékelni, megítélni. Hiszen az irodalom, a költészet nem mérhető „sportág”, óhatatlanul is közrejátszanak szubjektív vélemények, érzések – befolyásolhatja a komor ítészt műveltsége, ízlése, de akár saját életkora is.
Éppen ezért mikor azt a megtiszteltetést kaptuk, hogy az Aposztróf Kiadó pályázatára érkező anyagokat elbíráljuk, szükségesnek tartottunk egy olyan, lehetőleg objektív értékelési rendszert felállítani, aminek a segítségével kizárjuk a fenti, zavaró szempontokat.
Most, a kiadó felkérésére ezeket a szempontokat megosztjuk önökkel, a pályázaton résztvevőkkel is.
Kezdetben három kategóriánk volt: az IGEN, a NEM és a TALÁN. Ám ezeket kevésnek éreztük ahhoz, hogy a több száz pályaművet értékelni tudjuk a segítségükkel, így a skála kiegészült még a TALÁN IGEN és a TALÁN NEM csoportokkal.
Hogy melyik alkotás végül is melyik csoportba került, azt az álalunk felállított szempontrendszer alapján döntöttünk el. Melyek voltak ezek?
Minden esetben a legfontosabb elvek a következők voltak:
– a műben megfogalmazott gondolat eredetisége, ha úgy tetszik, az olvasónak küldött üzenete,
– a mű megformáltsága, esztétikai jellemzői,
– és nem utolsó sorban a fenti kettő harmóniája, tehát a tartalom és a forma összhangja.
Ha az alkotás mindhárom szempontnak megfelelt, akkor egyértelműen az IGEN csoportba került, ha viszont egyik sem teljesült, akkor NEM javasoltuk közlésre a művet. Ha a pályamű két szempontnak eleget tett ugyan, de a harmadik hiányzott, akkor kapta a TALÁN minősítést a munka. A TALÁN IGEN kategória azt a célt szolgálta, hogy segítségével azt tudjuk érzékeltetni, hogy az adott mű értékes gondolatokat, formai megoldásokat tartalmaz, csupán apróbb hibák miatt nem kerülhetett a tisztán IGEN minősítést kapott alkotások közé. A TALÁN NEM esetében pedig ugyan láttunk értékes megoldásokat is, ám a tartalmi, formai egyenetlenségek sajnos sokat gyengítettek az összhatáson.

A novellák értékelésénél a tartalom megítélésében fontos szempont volt, hogy a történet ne legyen csupán a szerző élete egyik pillanatának a leírása. A novella nem könnyű műfaj – nemcsak elmondunk benne egy történetet, hanem a sűrítés, a tömörítés, a drámaiság eszközeivel mindvégig fenn kell tartanunk az olvasó érdeklődését, figyelmét. Sajnos több olyan pályaművel is találkoztunk, amelyek nem voltak többek egy gyerek- vagy ifjúkori emlék leírásánál, egy látott esemény bemutatásánál, nem voltak többek annál, mint amit az ember egy baráti beszélgetésben megoszt a társaival. Gyakran előforduló hiba volt a novellák esetében a „túlbeszélés”, a fordulat vagy a csattanószerű befejezés hiánya is. Az iskolában azt tanítják, hogy a novella a valóság egy szeletét mutatja be, de azt úgy, hogy abból az olvasóban feltáruljon a műben ábrázolt világ teljessége.
Így tehát – mivel a műfajnak jól meghatározható formai-szerkezeti szabályai vannak – a prózai írások ezen szempontú értékelése könnyebb feladat volt.
A novellákról általánosságban megállapíthattuk azt is, hogy színvonaluk magasabb volt, mint a verseké.
Megpróbáljuk bemutatni, hogy ennek mi lehet az oka.
A versek értékelésének szempontrendszere ugyanaz volt, mint a prózai művek esetében, tehát itt is az 5 kategóriába rendeztük a pályaműveket.
Valószínűleg sokan vannak, akik azt gondolják, hogy egy érzés, egy mély gondolat elég ahhoz, hogy versbe szedjük. Csakhogy ez nem így van. Ez költészetté csak akkor válik, ha nem csupán az alkotó személyes érzelmeiről beszél – hanem azon túl, mások számára is érvényes mondanivalója van; ha nem mond ki mindent – hanem költői eszközök segítségével a szavak fogalmi jelentésén túl festi le, teszi képszerűvé a hétköznapi ember számára talán kimondhatatlant; ha kevesebb szóval többet mond – és nem fordítva.  A költő el kell rejtezzen a verse mögé, s hagynia kell, hogy helyette a versben megszólaló beszélő gondolatai keltsék föl az olvasó érdeklődését. Nagyon sok vers szólt a szerelemről – és ez érthető is, hiszen sokszor ez az érzelem késztet bennünket arra, hogy boldogságunkat-boldogtalanságunkat kikiáltsuk a világnak. Sajnos ezen szép érzelem megfogalmazása sokszor válik közhelyessé, képzavarossá, talán azért is, mert a szerzők szívesen használnak elkoptatott, kiüresedett – ám számukra talán költőinek tartott – kifejezéseket.
Ha ilyen versekkel találkoztunk, bizony nem fértek bele az IGEN vagy a TALÁN IGEN kategóriájába sem.
Az értékelés másik szempontja a versek formai megalkotottsága volt. Akik a hagyományosabb, kötött ritmushoz ragaszkodtak, sokszor estek abba a hibába, hogy bizony döccent a ritmus, a rímképlet nem volt következetes, a rímpárok esetlenek, nehézkesek voltak. A szabadversek pedig sokszor önkényesen használták a sortördelést, egyik-másik alkotást szinte csak ez a „látványos” eszköz tett „verssé” – s ez bizony kevés. A formai egyenetlenségek okán bizony csak a TALÁN-ig jutott az értékelésben egy-egy alkotás.
A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy szigorú bírálói voltunk a pályázatoknak. Talán így is van – hiszen ez volt a dolgunk. Azonkívül hiszünk abban, hogy a bírálat segít ott, ahol megvan a tehetség és a szándék egyre jobb alkotások létrehozására. Ahol pedig e kettő hiányával kell farkasszemet néznünk, talán nem is baj, ha ezen művek az ismeretlenség homályába vesznek. De mindez már az alkotó felelőssége kell, hogy legyen.
Ám mindazok, akik most itt ülnek, és az idei Aposztróf-kötetet a benne megjelent műveikkel a kezükben tartják, elmondhatják, hogy írásaik az IGEN, illetve a TALÁN IGEN csoportba tartoznak. Alkotásaik tehát olyan erényekkel rendelkeztek, amelyek mellett eltörpültek apróbb (és biztosak vagyunk benne, hogy kijavítható) hibák, nyelvi-tartalmi egyenetlenségek, illetve műveik mind tartalmi, mint formai szempontból igényes és értékes alkotások, amelyek méltán kaptak helyet az idei antológiában is.
Ehhez szívből gratulálunk, és további sikeres alkotói éveket kívánunk mindannyiuknak.

Lukáts János